“Ne félj megtenni egy nagy lépést. Egy szakadékot sem lehet két kis ugrással átszelni.”

 

Egy nagy lépést bizony sokszor félünk megtenni.Számomra a nagy lépés egy hatalmas nagy változtatással kezdődött, amelyet most jelenleg nehezen tudnék leírni. Egy elhatározás volt, hogy megváltoztatok mindent, hogy elérjem mindazt amit szeretnék. Nem tudtam, hogy hogy és mikor fogom megkapni amit akarok, csak azt tudtam, hogy nekem kell az a valami!

Így van sokszor. Kell valami, de félünk neki rugaszkodni. Félünk tenni azért, hogy legyen már végre valami más ebben az Életben. Nem lépünk, mert nekünk ez így kényelmes, másik oldalról viszont szeretnénk egy hatalmas, szép házat, szép autót, szép ruhákat, egy jó munkát, esetleg más nagyobb dolgokat. És akkor miért nem teszünk érte ? A komfort zóna az a hely ahonnan ki kell lépni. Nem ajánlatos, hanem egyenesen muszáj ott hagyni, ha kezdeni akarunk valamit az életünkkel.

Nem tudtam el sem képzelni, hogy mi lenne rá a tökéletes megoldás, hogy végre valami Mást csináljak. Valamit, aminek a hasznát más is érezheti, amit hasznosnak találok, ami épít engem is és másokat is. Fogalmam sem volt. Tenni akartam valamit. Talán a Sors fintora, hogy épp akkor küldött hozzám egy személyt, aki aztán egy más világba kalauzolt. Egy világba, amelybe nem hittem volna, hogy bekerülhetek, egy világba, amelyben meg kell tanulni élni. Talán most egy kicsit furcsán hangzik Neked, de minden világszinten meg kell tanulni élni az adott szint elvárásaihoz mérten. Sokat kellett tanulnom, és még most is tanulok. Hogy mit?- Élni! Az a bizonyos komfort zóna nekem is megvolt. Sokat küzdöttem vele, amíg végül csak sikerült őt elhagynom, és kilépnem a valóságba. Voltak időszakok és még most is vannak, amikor néha kétségbeesek, hogy akkor hogyan tovább. De aztán csak fel nézek az égre, és hálát adok, hogy élhetek, és vannak lehetőségeim( ahogy mindenki másnak is! ) Nem tartott és most sem tart egyéb életben, mint az, hogy minden álmomat megvalósítsam. Talán most még picinek tűnik minden, és távolinak, de ez engem egyáltalán nem érdekel. És tudod miért nem? Azért, mert senki sem Nagy-ként kezdte. Senki sem úgy született, hogy már Nobel-díjat tartott a kezében. Minden elismert és megbecsült ember komoly munkával, hatalmas erőfeszítéssel kapta meg a megérdemelt jutalmat! Nem fogok, és nem kell csak azért meghátrálni, mert a kezdetek nehézkesek. Nem azért kell küzdeni, hogy másoknak bizonyíts, sokkal fontosabb, hogy magadnak megmutasd mire is vagy képes úgy igazából. Ha vannak is akadályok, azok ne rémisszenek meg, mert ők csak segíteni akarnak, hogy később sokkal jobb legyél! A legfőbb dolog, amit most tehetsz, hogy hálát adsz mindenért, amid van, hogy később még több legyen. Ne görcsösen tedd ezt, vagy kényszerből sokkal inkább szeretetből. Érezd át a hála erejét.

Nem is tudom…. talán itt kezdődött a CSODA! 🙂