a Világ másképp

induláskor

Minden a gondolkodásmód megváltoztatásával kezdődik.”

Bizony ez sokszor nehéz. Így voltam ezzel én is az elején. Nehezen tudtam ránevelni az agyamat az újra, a változásra, a merészségre, vagy úgy egyáltalán bármire, ami különbözik az eddigitől. Nehéz volt. Aztán eljött a pillanat, amikor már nem érdekelt a nehézség, vagy az hogy másnak látszok, kinéznek, esetleg kinevetnek a céljaim miatt. Semmi sem érdekelt.  Csak az volt a szemem előtt, hogy elérjem a végállomást, amely persze sosem érkezik el, mert ha elérkezik még akkor mikor életben vagyunk, akkor már nincs miért küzdeni, nincs ami dobogtassa a szívünket. Ebből következik, hogy amíg lélek van bennünk, addig nincs végállomás. Addig nincs megállás, csak kő kemény küzdelem és hajsza. Szóval elég nehéz volt elindulni. Nehéz volt talán azért,  mert új környezet, új világ, új emberek jöttek be a világomba és ez rémisztő volt. Persze mindenki kedves és örül neked, még is úgy érzed nem vagy ide való…-nos ilyen érzésem volt nekem is. Volt pillanat, amikor annyira kibuktam, hogy azt gondoltam nem érdekel tovább az egész és feladom. Ez nem az én világom.
Aztán történt valami…

Hirtelen sok-sok emberrel kerültem kapcsolatba. Észrevettem, hogy a feladás az, ami valóban nem az én világom! Még hogy feladni.. akkor még is mi fog éltetni? Feladni az Életet?- a legnagyobb ostobaság lett volna. Magyarul majdnem hogy elkövettem az emberi Élet legnagyobb ostobaságát. De aztán még sem! Szerencsére! Tudtam, hogy csak kitartással, hittel és mosolygós arccal tudok valamit is elérni. Csak MOST és csak ITT tudok tenni a semmi ellen, hogy Valami legyen. Képtelen voltam belekezdeni bármibe is, de idővel minden jött magától, minden mintha öntötték volna dézsából, én meg csak ott álltam és néztem körbe, hogy most ez tényleg igaz?!

Aztán megtanultam: az Élet csak akkor működik ha folyamatosan változol. Változol vele együtt, mert semmi sem marad ugyanaz. Minden nappal egy új Élet, egy új személy keletkezik. Nem olyan rég olvastam egy nagyon csodás megfogalmazást: Az égen minden csillag néked ragyog, megtörténhet bármi hogyha hagyod…” ( Mary Poppins)

Neked pusztán annyi a feladatod, hogy újra gondolod az Életed. Ne komplikáld túl, nem éri meg. Egy egyszerű, boldog pillanat is csodákra képes, és akár mindent megváltoztathat. Nem kell félni, vagy bizalmatlannak lenni a jövővel szemben. Talán a legnehezebb volt az elindulás. Elindulni egy olyan úton, amely ismeretlen volt, és csupa új dolgot kellett megismerni, meglátni, megtapasztalni, aztán már idővel zökkenő mentesen működik minden.

Sok mindenre rádöbben az ember, még ha kevés ideje is van ezen a Földön. Minden nap találsz valami újat, amit megismersz, és onnantól kezdve pedig tudod, hogy hogyan kell azt használni, hogyan kell vele bánni. Az új dolgokban talán ez a legjobb, megtanulni és élvezni az előnyeit.

                                                                                                             cropped-2.jpg

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!